A szájhigiénia elhanyagolásának súlyos következményei lehetnek. Sokan nem gondolják, de fogazatunk egészségének megőrzése nem csak az esztétikumról szól. Az elhanyagolt szájhigiénia a patogén mikrobák közrehatásával nem csak a szájban okozhat betegséget, hanem messzebbre is kihathat.Tudtad például, hogy a helytelen szájhigiénia és az ebből eredő fogágybetegség a cukorbetegséggel is összefügghet?
Fogszuvasodás és fogágybetegség – két olyan népbetegség, amely komolyan érinti a fogazatot. Azoknál, akik hajlamosabbak a fogágybetegségre, ritkábban alakul ki fogszuvasodás, és fordítva is igaz ez. Persze ha valaki teljesen elhanyagolja a szájhigiénét és még hozzá egészségtelenül is él (például erős dohányos ) számíthat rá, hogy nála mindkét probléma ugyanúgy jelentkezni fog.
A kezeletlen cukorbetegség egy másik tényező, amely elősegítheti a fogágybetegség kialakulását és progresszióját. A fogágybetegség kialakulásán túl a candida gomba szaporodását is megkönnyíti a szájüregben. Ennek a legjellemzőbb tünete az égő érzés és a vöröses elszíneződés a szájpadláson, amely fogsort viselőknél még gyakrabban jelentkezhet.
Ezért javaslatom, hogy – általános egészségi állapotodon túl – tartsd fogaidat ragyogóan tisztán, lepedék mentesen! A fogköztisztító kefék rendkívül hasznosak lehetnek ebben a folyamatban, mivel segítenek eltávolítani az ételmaradékokat és a plakkot a fogak közül, ahova a hagyományos fogkefe nehezen jut el. Ne felejtsd, az egészséges íny és a ragyogó fogak a szép mosolyon túl a testi egészség jele is!